Független pénzügyi tanácsadás, biztosítás, befektetés, lakástakarék, hitel - megkeressük a Rád szabott megoldást!

9021 Győr

Jókai u. 13-17. V. em. 68.

Neked szinte mindig

Előzetes egyeztetés alapján

lakástakarék

Átrendeződik a lakástakarék-piac -
melyik a legjobb?

A tavalyi év közepétől és különösen az év végén nagy mértékben átrendeződött a lakástakarék-piac. A szereplők nem változtak, továbbra is négyen vannak, a Fundamenta Lakáskassza, az OTP Lakástakarék, az Erste Lakástakarék és az Aegon Lakástakarék. Az Aegon, OTP és az Erste a nyáron (amikor életbe lépett az új szabályozás, amivel egységesen két hónapra rövidült a kiutalási időszak a korábbi három hónapról), a Fundamenta pedig decemberben cserélte le konstrukcióit, s ez jelentősen átrendezte a piacot, emellett többször változtak a különböző, jórészt a számlanyitásra vonatkozó akciók is.

Korábban a piacvezető Fundamenta volt az egyetlen, ahol „szabad szemmel is látható mértékű” kamatot fizettek az ügyfeleknek, évi 1 %-ot – ennek vége, most már a Fundamentánál is  0,1% az éves betéti kamat, mint a másik három lakástakarékpénztárban. A megtakarítások terén így alig van különbség. A megtakarítási idő ugyan eltérő (a „négy év” pl. 46-50 hónap közötti időszakot jelent), de mivel az állami támogatás mértéke azonos és most már a betéti kamat is, így túl nagy különbségek nincsenek.

Ahol lényeges különbségeket látunk, az a hitelfeltételek területe. Egyrészt vannak eltérések a futamidőben is, 10 éves megtakarítási idő után a leghosszabb hitelfutamidő 120 hónap, de van 118, 112 és 96 hónapos hitelfutamidő is. Ha még a hitelkamatok (ill a THM) jelentős különbségeit is nézzük, komoly eltéréseket látunk, van ahol 48 ezer forint a havi törlesztőrészlet és van, ahol 58 ezer fölött van, a THM mértéke 3,8 és 7,8 % között változik! Abban is van különbség, hogy még mindig nem egységesek a lakástakarékok, az Aegonnál továbbra sincs áthidaló hitel, a másik három intézménynél most már igen.

Mindenki más módszert alkalmaz arra, hogy az ügyfeleket magához „csábítsa”. A fentieken kívül gyakorlatilag csak a költségekben vannak eltérések. A számlavezetés díja mindenütt egységes, ebben ma már nincs verseny. Jelentős verseny van ugyanakkor a számlanyitási díjban. A Fundamenta ebben hagyományosan nem vesz részt, a törvény szerinti számlanyitási díjat számítja fel, a szerződéses összeg 1%-át. Az OTP-nél 6-8-10 éves futamidőre sms szolgáltatás megrendelése mellett, hűségfeltételek nélkül lehet 50%-os kedvezménnyel számlát nyitni. Újdonság, hogy hűségfeltételek vállalása mellett bármely futamidőre egy havi megtakarításnak megfelelő összegű számlanyitási díjjal is elindítható a megtakarítást. Hasonlóan egy havi díjjal, hűségfeltételek vállalásával nyitható meg a számla az Ersténél, 6-8-10 éves megtakarítás esetén. Az Aegonnál keresztértékesítéshez kötötten akár ingyenesen is, hűségfeltételek vállalásával féláron nyitható meg a számla, ha a megtakarítás futamideje legalább 5 év.

Ami nem újdonság, az az, hogy továbbra sincs egyszerű, mindenkire érvényes válasz arra a kérdésre, hogy „melyik a legjobb lakástakarék?” – erre a kérdésre csak az ügyfél igényének, elképzeléseinek felmérése, megbeszélése után tudunk választ adni, hiszen a döntés nem oldható meg egy puszta kalkulátorral, a lényeg, hogy mindenkinek a neki legjobban megfelelő megoldást segítünk megtalálni.

Szívesen segítünk megtalálni a Számodra legjobb megoldást, ehhez egyelőre csak annyit kell tenned, hogy kitöltöd az alábbi űrlapot, egy munkanapon belül megkeresünk és időpontot egyeztetünk Veled, hogy mikor és hol tudjuk megbeszélni a részleteket! Így nem kell akár négy délutánt eltöltened azzal, hogy végighallgatod a négy lakáskassza kínálatát, sőt megajándékozunk egy 1 millió forint összegű balesetbiztosítással is!

 

Visszahívás kérése

    Leave a Comment

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Találkozzunk a Facebookon is!