Független pénzügyi tanácsadás: biztosítás, befektetés, lakástakarék - megkeressük az Ön számára legjobbat!

Győr
Schwarzenberg u. 8/B

+36-20-918-3698
+36-20-460-2234

Önnek szinte mindig nyitva
Előzetes egyeztetés alapján

Biztosítás

Sokféle biztosítási definíció létezik. Idősebbek talán emlékeznek az Állami Biztosító szlogenjére (persze neki annyiban könnyű volt, hogy sokáig nem volt versenytársa, de ügyfelet szereznie kellett), ami a “cipőt a cipőboltból” reklám egyszerűségéhez hasonlít, de annál azért jóval tartalmasabb volt:

BIZTOSÍTÁS = BIZTONSÁG

A legtömörebb megfogalmazás szerint: A biztosítás az előre nem látható, de véletlenszerűen bekövetkezhető események anyagi követelményei (kárai) elleni védelem.

A biztosítás jogi megfogalmazás szerint (elnézést az elrettentő jogi bikkfanyelvért): “A biztosítási szerződés egy olyan szerződés, amelyben a biztosító meghatározott jövõbeni esemény (biztosítási esemény) bekövetkezésétől függően bizonyos összegnek a megfizetésére, a biztosított, illetve a másik szerződő fél pedig díj fizetésére vállal kötelezettséget.”

Közgazdasági megközelítés szerint “A biztosítás kollektív gondoskodás a jövőben előfordulható váratlan káresemények pénzügyi kompenzálására. A biztosítás alapgondolata a társadalom meghatározott tagjainak közös kockázatviselése, a kárkövetkezmények megosztása, ill. meghatározott események bekövetkezésekor szolgáltatás (kártérítés) nyújtása. Az azonos veszélyeknek (kockázatoknak) kitett vagyontárgyak ill. személyek együttesen egy közösségbe történő terelése (veszélyközösség) szétporlasztja a tagok között a bekövetkező károkat. Nagy tömegű kockázat egyesítésével a kockázatok tömegükben tervezhetővé válnak, ez képezi a biztosítótársaságok tevékenységének alapját.

Ha még nem sikerült teljesen elrettenteni az Olvasót a definíciókkal, gondoljuk végig, miért kötünk biztosítást:

  • mert kötelező (pl. kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, kötelező szakmai felelősségbiztosítások);
  • mert aggódunk, hogy vagyonunk tűz martaléka lesz, elmossa az árvíz, ellopják, összetörik, megsemmisül stb. – ezek a vagyonbiztosítások: casco, lakásbiztosítás, vállalkozói vagyonbiztosítás, mezőgazdasági biztosítás stb.
  • mert útra kelünk és gondoskodni szeretnénk arról, hogy akkor se menjen rá egy vagyon, ha netán ott ér bennünket betegség, baleset, kirabolnak, elvész a poggyászunk stb. – egy jó utasbiztosítás mindezekre fedezetet nyújt;
  • mert aggódunk, hogy mi lesz velünk, ha balaset vagy betegség miatt elveszítjük munkaképességünket, aggódunk, hogy miből tudunk megélni, miből és hogyan tudunk meggyógyulni – ezek az egészség– és balesetbiztosítások;
  • mert aggódunk a jövőnk miatt: biztosítani szeretnénk a megélhetésünket idős korunkra, biztosítani szeretnénk gyermekeink felnevelését, képezni szeretnénk egy stabil biztonsági tartalékot vagy egyszerűen be szeretnénk fektetni vagyonunk vagy jövedelmünk egy részét – ezek a megtakarítási biztosítások, kiemelten a nyugdíjbiztosítások;
  • mert aggódunk, hogy mi lesz szeretteinkkel vagy akár vállalkozásunkkal, ha mi már nem leszünk és még most, amíg tehetjük, gondoskodni kívánunk legalább az anyagi biztonságukról  – ezek a kockázati életbiztosítások;
  • mert aggódunk, hogy szeretteinknek ne okozzunk anyagi megterhelést, amikor elhagyjuk e földi létet – ezek a kegyeleti biztosításunk.
  • Mindezekkel foglalkozunk és az a hivatásunk, hogy megtaláljuk Önnek azt a biztosítást a széles hazai biztosítási piacon, amely szolgáltatásaiban és díjazásában is megfelel az Ön igényeinek – ezzel rövid távon rengeteg időt és utánajárást takarítunk meg Önnek, hosszabb távon pedig a megnyugtató megoldások megvalósításával nyugodt éveket, akár évtizedeket szerzünk Önnek.

Vállalkozási biztosítások

Vállalkozóként családja létalapja is vállalkozása anyagi helyzetén múlik. Biztonságban van telephelye, gépei, berendezései, készletei? És mi történik, ha egy apró hiba is akár több tízmilliós kártérítést kell fizetnie? És arra is gondolt, hogy tartsa meg munkavállalóit és mit tehet azért, hogy minél kevesebbet hiányozzanak táppénz miatt?

Casco

A Casco az egyik legismertebb biztosítási módozat. Ehhez képest megdöbbentő, hogy az utakon guruló gépkocsiknak mindössze 18%-a rendelkezik Cascoval. Az Ön autója biztosítva van? Mikor nézte át szakember a biztosítását? Vagy még nincs is biztosítva? És ha rádőlne egy fa, gond nélkül venne helyette egy újat?

Utasbiztosítás

Ha egy balesetet, betegséget, szállodai lopást, csomagelvesztést nem is akadályoz meg, de anyagi terhei alól mentesíti egy utasbiztosítás és nem kell eladni az autót ahhoz, hogy adott esetben egy műtétet vagy egy helikopteres mentést ki tudjon fizetni külföldön… Erre még a szomszéd országban is szükség lehet és nem mindent fedez a EEK sem…

Lakásbiztosítás

A család legnagyobb anyagi értéke a lakás, a legtöbben kötnek is rá biztosítást. Aztán rá sem néznek, pedig változik a család, a lakás, az értékek és  maguk a biztosítások is: bővülnek a szolgáltatások, változnak a díjak. Átnézzük biztosítását, segítünk igényeinek megfelelőt keresni és egy asszisztencia-szolgáltatással a kárrendezésben is számíthat ránk!

Egészségbiztosítás

Ön szeret hosszú várólistákat kivárni? És a pénztárcája megengedi, hogy magán-egészségügyi ellátást vegyen igénybe? Vagy egy külföldi műtét is belefér? Ha súlyosan megbetegszik, megugranak a kiadásai, miközben megcsappanak bevételei, milyen forgatókönyve van? És azt tudja, hogy mindezekre megfelelő válasz egy egészségbiztosítási csomag?  

Balesetbiztosítás

A mai rohanó világunkban Önnel is történhet olyan kisebb-nagyobb, vagy akár végzetes baleset, amely után a család bevétele visszazuhan és komoly költségekkel is szemberülnie kell. Ha tegnap történt volna Önnel ilyen, milyen vészforgatókönyv lépne életbe a családban? Milyen anyagi védelemmel rendelkezik családja egy váratlan baleset esetére?

Kockázati életbiztosítás

Az Ön családjának mi a legértékesebb? Az autó? A lakás? Esetleg az Ön élete? Melyiket biztosította? Ha bármelyiket elvesztené a család, milyen biztosítási összegre számíthatna? És mennyit áldoz ezen értékek biztosítására? A fájdalomtól nem tudja megkímélni hozzátartozóit, de az anyagi összeomlástól igen!

Megtakarítási biztosítások

Jövőbeni céljai anyagi fedezetét sokféle megtakarítással érheti el. Rugalmas, biztonságos, rendszeres vagy egyösszegű megtakarításra vagy ezek kombinációjára is alkalmas eszköz erre egy megtakarítási életbiztosítás, akár gyermekei jövőjéről, biztonsági tartalékképzésről vagy bármilyen más célról van is szó…  

Nyugdíjbiztosítás

Ugye nem sajnál magától naponta egy ebédet? És idős korában mire lesz elég az állami nyugdíja? Hívja meg időskori önmagát most naponta egy ebédre, tegye félre az árát (persze belefér egy vacsora is), gondoskodjon nyugdíjas évei anyagi biztonságáról. Segítünk megtalálni az Ön igényének megfelelő nyugdíjbiztosítást!

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Ahogy az év végi kampány lassan megszűnik, sokan már rá sem néznek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukra, pedig ezt is érdemes rendszeresen felülvizsgálni. Változnak a díjak, a kedvezmények, sokszor átrendeződik a piac. És még csak nem is egyformák a biztosítások, hiszen igénybe vehetünk kiegészítő szolgáltatásokat is. Önnek is segítünk eligazodni!

Kegyeleti biztosítás

Az idősödő ember gondoskodni szeretne arról, hogy halála legalább anyagi terhet ne jelentsen a családnak. A párnacihánál, de adott esetben a bankszámlánál sokkal kedvezőbb megoldást jelenthet egy kegyeleti biztosítás. Segítünk kiválasztani azt a megoldást, amellyel az Ön számára legmegnyugtatóbban gondoskodhat a hátramaradottakról.

Visszahívást kérek